Filmworlds b2

Filmworlds-2

Knock Knock - Keanu Reeves új filmje

2016. január 17. - Filmworlds blog

Lone Wolf kritika

Pontosan az ilyen gyenge, színvonaltalan és halvány minőségű filmekre hasznos a „villám-vélemény” írása, hiszen nagyon kár lenne velük komolyabb terjedelemben foglalkozni. A Knock knock is ilyen. Az ember csak azt nem érti, hogy mi a fenéért volt erre szüksége Keanu Reevesnek? Főszereplője ennek a fosnak, pedig a valaha jobb napokat megélt színész – aki mellesleg anyagilag bőven megengedhetné magának, hogy élete hátralévő részében teljesen visszavonuljon minden munkának nevezhető tevékenységtől – tudhatná, hogy milyen egy jó film. Hát, ez nem az.  Nagyon nem. Elvben horror, de inkább egy beteg kriminek tűnik. (Innentől spoileres elemzés)

A történet szerint két kiscsaj egy esős éjszakán bekéretszkedik egy éppen egyedül otthon dolgozó családapa (Keanu Reeves) házába. (A feleség és a gyerekek pár napig távol vannak.) Aztán a lányok ráveszik a pasast a szexre, majd másnap bejelentik neki: szétkürtölik mennyire aljas volt, hogy kiskorúakkal lépett szexuális kapcsolatra. Valójában azonban nem akarnak semmit, így végül távoznak. Ám itt nincs vége a sztorinak, mert este visszalopóznak és foglyul ejtik a házigazdát. Tönkreteszik a berendezést, majd megkötözik főhősünket és bejelentik neki, hogy hajnalban megölik, amiért pedofil volt. A legvége legyen meglepetés, de nagy durranásra senki ne számítson.

knock_knock.jpg

Az egész sztori hiteltelen, mesterkélt és olcsó. A lányok motivációja teljes mértékben hiányzik, hiszen pénzt nem akarnak, bosszúról meg szó sem lehet, hiszen eleve ők veszik rá a pasast a szexre. Marad az, hogy valamiféle küldetéstudat vezérli őket a vétkező családapák megbüntetésére, de ez meg annyira sánta, hogy az ember nem tudja komolyan venni.

Sajnos Reeves is nagyon gyenge a filmben, szökési kísérletei szánalmasak (többször is nagyon bénán dulakszik az 50 kilós kamaszlányokkal, akik rendre simán leterítik), vagyis a Mátrix sztárjának játéka még halványan sem emlékeztet korábbi szerepeiben nyújtott alakításaira. A film rendezője: Eli Roth (alias Donowitz őrmester, vagyis Medve zsidó a Becstelen Brigantykból) a Motellel ugyan nagyot dobbantott, de úgy tűnik nem tudja megismételni sikerét. A Knock knockot egyetlen okból nézi végig az ember, hogy megtudja: végül kinyírják e a főszereplőt. Nos, azoknak, akik tényleg csak emiatt szenvednék végig, eláruljuk: nem. Reméljük, hogy az Eli Roth - Reeves páros fog még jó filmekkel megörvendeztetni bennünket. Ez most nem sikerült nekik. Talán legközelebb. Értékelésünk csak azért 3 pont (és nem kettő) mert kedveljük Keanu Reevest.

Értékelésünk: 10 / 3

3.jpg

 A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmworldsvillam.blog.hu/api/trackback/id/tr158278896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Button Presser 2016.01.17. 21:01:05

a zuhanyzós jelenet miatt érdemes megnézni

Fortress 2016.01.17. 21:08:56

@Button Presser: Maximálisan egyetértek! Melyik az a pasas, amelyik ne játszott volna már el legalább egyszer azzal a gondolattal, hogy mihez kezdene egy ilyen helyzettel.

Aldou Raine 2016.01.17. 21:12:31

Szerintem annyira nem volt gáz a Kopp Kopp. Mondjuk tényleg kicsit gyengécskére sikerült, de az a "szódával elmegy" kategória. Én a csajok miatt 10/4-re tenném.

Harmat Árpád Péter · http://tortenelemcikkek.hu/ 2016.01.17. 21:13:51

@Aldou Raine: 10 / 4 vagy pedig 10 / 3 az már majdnem mindegy. Gyenge, az a lényeg! :-)
süti beállítások módosítása