Lone Wolf kritika

A 2016 -os esztendő egyik kétségtelenül legkülönlegesebb filmje Tom Ford (divattervező és rendező) zseniális, többrétegű és szuggesztív dramatikus thrillere, melyet november közepén vetítettek a magyar mozik. Az alkotás egészen egyedülálló filmélményt nyújt azok számára akik végignézik 117 percét és utána még legalább két napig hatása alatt maradva próbálják feldolgozni annak történetét. Igazság szerint az ember értetlenül áll szemben azzal a ténnyel, hogy hogyan volt képes Tom Ford komolyabb filmes tapasztalatok és egyetlen egy korábban elkészített filmmel a háta mögött egy ennyire erős filmet készíteni. (Mondjuk tény: az az egy korábbi műve is nagyon színvonalas: "Egy egyedülálló férfi") Az egész egy nehezen behatárolható alkotás: egyfelől pszichológiai jellemboncolgatás, másfelől társadalom-kritika is, ami ugyanakkor feszegeti a nemi szerepek kérdését, illetve a lélekben erős vagy gyenge férfi (és férjtípus) megítélését, sőt a szerelem mibenlétét, a napjainkra jellemző kiüresedés okait, a múlttal való szembenézés fontosságát és végül a párkapcsolati viszonyok sokféleségét. Ám mindezt nem "szájbarágósan" teszi, hanem a nézőt felnőttként kezelve, sőt gondolkodásra és önmagába nézésre késztetve. 

A sztori háromosztatú módon mutatja be egy gazdag fiatal nő mindennapjait, a művészeti galériát vezető Susan Morrow  (Amy Adams) életét a jelenben, illetve a volt férjével közös egyetem alatti éveit (a múltban) és végül a korábbi házastárs Edward Sheffield (Jake Gyllenhaal) furcsa könyvének eseményeit. Ez utóbbi egy brutálisan kemény thriller (film a filmben) mely egészen sajátságos rávetüléssel kapcsolódik a két ember, Susan és Edward viszonyához.

Szuggesztív a befejezés, székhez szegező brutalitással bánva a nézővel. Nincs hová bújnunk a gondolkodás és szembenézés elől, nem tudjuk félvállról venni a történetet, muszáj szembenéznünk hatásával, gondolatiságával.

A színészek egészen kivételeset nyújtanak: Amy Adams az Érkezés után újra zseniálisat alakít, Jake Gyllanhaal újra bebizonyítja, hogy korosztályának és napjaink színésztársadalmának is az egyik legjobbja, Michael Shannon nyomozóként, Aaron Taylor-Johnson pedig az útonálló szerepében kivételes. Nagyon jó a fényképezés, Seamus McGarvey is megérdemli tőlünk az elismerést. Ez az a film, melyben mindenki magas nívót hoz és ez nagyon meglátszik a végeredményen is. 

Ajánljuk a mai 20-as és 30-as korosztályoknak, hogy átérezzék most kezdődő (vagy tervezett) házasságuk milyen utakra tévedhet; ajánljuk a negyveneseknek, hogy megbecsüljék működő (vagy megmentésre szoruló) párkapcsolatukat; és ajánljuk azoknak az "éjszakai ragadozóknak" is, akik Susan Morrowhoz hasonlóan a sötét napszak sajátos atmoszférájában élik második életük dramatikus mindennapjait. A film végre komolyan vehető, valódi értéket tesz le a 2016 -os év mozi-termései közé, az idei esztendő egyik legjobb alkotásával megajándékozva bennünket. Értékelésünk - saját szempontrendszerünk alapján - nem lehet kevesebb 8.2 pontnál (történet: 1.5, alakítások: 2, rendezés: 2, látvány: 1,5, hitelesség: 1.5, egyediségért + 0,2) 

Értékelésünk: 8,2 / 10

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!

A film MAFAB adatlapja itt olvasható!

2016.12.21.(21:39)